A tetőre szerelt napelemek szinte már hozzátartoznak egy modern város utcaképéhez, a napelemes technológia pedig lassan hétköznapjaink részévé válik. Ugyanakkor folyamatosan fejlődő területről van szó, ahol szinte mindig felbukkan valami innovatív megoldás. Az átlátszó napelem még főként kísérleti fázisban van, ilyen körülmények között is akadnak azonban már már szép eredmények hatékonyság kapcsán is. Az egyszerűbb, félig áteresztő változatok pedig akár már most is alkalmazhatóak, például egyes külső falazatok helyettesítésére.
Ehhez képest a napelem tető helyett nem is hangzik elrugaszkodott elképzelésnek – olyannyira nem, hogy a tetőbe integrálható napelem mellett már a napelemes tetőcseréppel is találkozhatunk a piacon. Bár a napelemes cserép tömeges elterjedésérére talán még várni kell, ugyanakkor már most is alkalmazható bizonyos helyzetekben. Bejegyzésünkben röviden meg is nézzük, hogyan helyettesíthetik a panelek a cserepeket, hogyan lehet napelem tető helyett!
Napelem tető helyett: milyen lehetőségek vannak?
Ha te is a tetőszerkezet felújításán gondolkozol, esetleg építkezel és nincsen még végleges elképzelésed otthonod fedelével kapcsolatban, mindemellett érdekelnek a napenergia háztartási hasznosításában rejlő lehetőségek, érdemes lehet megfontolnod néhány újszerű megoldást is.
Az átlátszó napelem a napfény beesési szögétől függetlenül képes összegyűjteni a nap ultraibolya és infravörös sugárzását, az ebben rejlő energiát pedig közvetlenül villamos egyenárammá alakítja. Ugyanakkor hatékonysága még fejlesztésre szorul, így időbe telik, amíg ablaküvegeinket is “kettő az egyben” napelem modulokkal helyettesítjük. Nem kell viszont ennyire messzire mennünk: a napelem tető helyett már most is működőképes alternatíva lehet. Nézzük is meg, hogyan!
Tetőbe integrálható napelem
A tetőbe integrált napelem lényegesen laposabb, mint a hagyományos cserepek, így amennyiben nem a teljes felületet borítja napelem tető helyett, akkor a panelek lejjebb helyezkednek el a tetővonalban, mint a tetőcserepek. Ezzel pedig egy látványos és futurisztukis dizájnt kölcsönöznek az épület tetőszerkezetének.
Telepítése kifejezetten egyszerű akkor, ha teljesen új tetőbe kell beépíteni. Ekkor a napelem modulok felszerelése az első lépés, ezt veszik majd körbe tetőcserepekkel az ácsmesterek. A meglévő tetőre történő felszerelése ezzel szemben hosszadalmasabb folyamat lehet, gyakran le kell törni a cserepeket az alatta lévő tetőszerkezethez való hozzáféréshez, ahova rögzíteni kell a tartókonzolokat.
Az integrált napelem hosszú, akár harminc éves élettartammal is rendelkezhet, ráadásul a panelek mögötti tetőszerekezet felújítása esetén – a tetőre rögzített típusokkal szemben – nem kell leszerelni a modulokat sem.
Napelemes tetőcserép
A napelemes cserepek ugyanúgy működnek, mint a hagyományos modulok, azzal a különbséggel, hogy a tető részét képezik, nem pedig rögzítve vannak arra. Az egyes csempék fotovoltaikus cellákból épülnek fel, amelyek a napfényben rejlő energiát hasznosítva elektromos áramot biztosítanak a háztartás számára. A csempék elektromos vezetékeken keresztül csatlakoznak a padláson lévő csatlakozási ponthoz. A napelem csempe alkalmazásához is szükség vagy egy inverterre, amely a csempék által termelt egyenáramot váltakozó árammá alakítja, erről üzemeltetve az elektromos készülékeinket és más berendezéseinket.
A napelemes tetőcserép teljesítménye ugyanakkor hagy még némi kívánnivalót maga után, jelentősen elmarad a jobb gyártó hagyományos moduljaitól. Ráadásul a szellőzés hiánya (a cserepek ugyanis szorosan illeszkednek a tetőszerkezethez) nemcsak a hatásfokot rontja tovább, hanem a gyors túlmelegedés az élettartamra is kedvezőtlenül hat. Emellett jelenleg kifejezetten költséges beruházás, sokkal hosszabb megtérülési idővel kell számolni, mint a hagyományos technológiák esetében . Akit viszont ezek a hátrányok nem tartanak vissza, azok egy modern designt adhatnak otthonuknak, jelentősen növelne annak esztétikai és pénzbeli értékét egyaránt.
Napelem tető helyett? Kérd a profik tanácsát!
A tetőbe integrált napelem designos, hatékony, biztonságos és tartós megoldás lehet már napjainkban is, ráadásul nem jelent akadályt az utólagos felszerelés sem. A napelem cserép ezzel szemben még nem teljesen kiforrott technológia és nem is a legjobb választás azok számára, akik kifejezetten költséghatékony megoldást keresnek.
Az ST Solar felkészült munkatársai a hagyományos technológiák mellett otthonosan mozognak az innovatív termékek világában is, minden téren tartani igyekeznek a lépést a legfontosabb piaci trendekkel. Segítségükre bármikor számíthatsz, legyen szó tanácsadásról, tervezésről, engedélyeztetésről vagy kivitelezésről, akár a hagyományos, akár valamelyik újszerű technológiával kapcsolatban. Bízz a profik tippjeiben, keress minket és lépjünk kapcsolatba még ma!