Sharp napelem panel

SHARP napelem panelek

A SHARP napelem panelek népszerűek az elektronikai termékek piacán – az 1912-ben alapított vállalkozás már bő hat évtizede foglalkozik napelemek fejlesztésével. Ezen a területen egészen 1997-ig egyeduralkodónak számított és fennállása alatt már több, mint 50 millió (!) napelem modult állított elő. Így, ha létezik vállalat a napelem panelek piacán, amelynek neve egyet jelent a csúcstechnológiás és innovatív modulokkal, akkor a SHARP-ra egészen biztosan igaz az állítás.

A Sharp napelem panel kínálat

A Sharp ugyanúgy kínál polikristályos, és monokristályos, illetve lakossági, kereskedelmi, vagy szabadföldi telepítésű napelem modulokat 250 Wp és 300 Wp között. Folyamatosan halad a korral, és a legfrissebb technológiákat vegyíti több évtizedes tapasztalatával. Ez az alaposság mutatkozik meg a tesztelésben is, minden újonnan bevezetett technológia tüzetes ellenőrzésen esik át, hogy a modellek hosszú élettartama biztosított lehessen, illetve az IEC szabványnál is szigorúbb előírásokkal ellenőrzi a kész termékeket.

sharp napelem panel

Sharp napelem panel szerepe

A napelem panelek feladata a beérkező Napsugarak energiáját elektromos energiává alakítani. A cellák jellemzően szilíciumból készült belső rétege elnyeli a Napenergiát, mely folyamat során elektronok szabadulnak fel, mozgásuk pedig feszültséget generál. Ezt a feszültséget a panel mélyebb rétegeiben futó vezetők, illetve félvezetők gyűjtik magukba és továbbítják a napelem rendszerben.

A SHARP napelem panelek előnyei

1. Csökkentett ellenállási veszteség

A NU-JC SHARP napelem panel sorozat modelljei úgynevezett félcellás modulok, azaz a cellák két egyenlő részre vannak osztva. Ezzel az egyes cellánként generált energiát ugyan megfelezik, viszont az ellenállási veszteségek nagyjából 75%-kal csökkennek a cellák és a modul szintjén egyaránt.

2. Kisebb energiaveszteség

Emellett pedig panelenként a cellák számát duplázzák, így összességében nézve energiaveszteséggel sem kell számolni. Ebből a felhasználók számára tapasztalható fő előny pedig a 2-3 %-kal magasabb modulteljesítmény lesz. Valamint a panelek hosszabb élettartama, a megoldás ugyanis csökkenti a cellák hőmérsékletét, így alacsonyabb az úgynevezett hot spot kockázat. 

3. Magasabb hatásfok

A 9 gyűjtősínes technológiának köszönhetően a panelek megbízhatóbbak, alacsonyabb sorozat-ellenállással és nagyobb hatékonysággal működnek. A modulok hatásfoka egyes típusok esetében akár 20,0 % is lehet, de ez az érték a széria legalacsonyabb teljesítményét nyújtó NUJC360B modellje esetében is 19,46%. 

4. Jobb árnyékolási teljesítmény

Szintén a nagyobb hatékonyságot segíti a SHARP innovatív megoldása, melynek köszönhetően a NU-JC sorozat monokristályos moduljai úgynevezett „passzivált kibocsátású hátsó érintkezős” PERC cellákkal kaphatók. Alacsonyabb belső veszteséggel és jobb árnyékolási teljesítménnyel képesek működni, a félcellás modulok ugyanis akkor is képesek az 50%-os teljesítményt nyújtani, ha valamelyik felükre árnyék vetül.

Kérj tőlünk árajánlatot még ma!

A Sharp vállalat

A cég több, mint 150 millió prémium minőségű fotovoltaikus napelem panelt értékesített már világszerte, ami többezer nemzetközi napenergia ügyfelet jelent. Az értékesítést európai irodájából végzi, a közvetlen ügyfelek pedig helyi kivitelezőkön keresztül juthatnak hozzá a Sharp élvonalbeli termékeihez. A vállalat pénzügyi stabilitását jelzi, hogy már 2015-ben felkerült a Tier 1-es besorolású napelem vállalatok listájára, így a jótállás esetleg szükséges teljesítésére is magabiztosan alapozhatsz. 

Sharp napelem garancia

Általánosan elmondható, hogy a napelem panelek teljesítménye az évek során fokozatosan csökken. Az említett, többszörösen magas elvárásoknak köszönhetően azonban a Sharp napelem modulok akár 30 évig is kimagasló teljesítményt nyújtanak, hatásfokuk kiemelkedően magas, akár 18,3%-os. Éppen ezért a Sharp 10 éves termék, és 25 éves folyamatos teljesítmény garanciát vállal termékeiért.

Melyik Sharp napelem panelre van szükséged?

Felmérésünk során mindig megvizsgáljuk, mik a telepítési helyszín korlátai, és mik a te igényeid. Ennek megfelelően ajánlunk napelem panelt is. Ha szeretnéd tudni, szakértőink szerint a te esetedben melyik lenne a legideálisabb, kérj ajánlatot!

ELÉRHETŐSÉGEK

+36 25 748 900

ugyfelszolgalat@stsolar.hu

2400 Dunaújváros, Balogh Ádám u. 16-18.

Nyitva tartás

Hétfőtől – Péntekig
08:00 – 16:00

Hétvégén
– Zárva –

AJÁNLATKÉRŐ

Olvassa el az adatvédelmi tájékoztatót!

2 + 7 =

xosotin chelseathông tin chuyển nhượngcâu lạc bộ bóng đá arsenalbóng đá atalantabundesligacầu thủ haalandUEFAevertonxosofutebol ao vivofutemaxmulticanaisonbetbóng đá world cupbóng đá inter milantin juventusbenzemala ligaclb leicester cityMUman citymessi lionelsalahnapolineymarpsgronaldoserie atottenhamvalenciaAS ROMALeverkusenac milanmbappenapolinewcastleaston villaliverpoolfa cupreal madridpremier leagueAjaxbao bong da247EPLbarcelonabournemouthaff cupasean footballbên lề sân cỏbáo bóng đá mớibóng đá cúp thế giớitin bóng đá ViệtUEFAbáo bóng đá việt namHuyền thoại bóng đágiải ngoại hạng anhSeagametap chi bong da the gioitin bong da lutrận đấu hôm nayviệt nam bóng đátin nong bong daBóng đá nữthể thao 7m24h bóng đábóng đá hôm naythe thao ngoai hang anhtin nhanh bóng đáphòng thay đồ bóng đábóng đá phủikèo nhà cái onbetbóng đá lu 2thông tin phòng thay đồthe thao vuaapp đánh lô đềdudoanxosoxổ số giải đặc biệthôm nay xổ sốkèo đẹp hôm nayketquaxosokq xskqxsmnsoi cầu ba miềnsoi cau thong kesxkt hôm naythế giới xổ sốxổ số 24hxo.soxoso3mienxo so ba mienxoso dac bietxosodientoanxổ số dự đoánvé số chiều xổxoso ket quaxosokienthietxoso kq hôm nayxoso ktxổ số megaxổ số mới nhất hôm nayxoso truc tiepxoso ViệtSX3MIENxs dự đoánxs mien bac hom nayxs miên namxsmientrungxsmn thu 7con số may mắn hôm nayKQXS 3 miền Bắc Trung Nam Nhanhdự đoán xổ số 3 miềndò vé sốdu doan xo so hom nayket qua xo xoket qua xo so.vntrúng thưởng xo sokq xoso trực tiếpket qua xskqxs 247số miền nams0x0 mienbacxosobamien hôm naysố đẹp hôm naysố đẹp trực tuyếnnuôi số đẹpxo so hom quaxoso ketquaxstruc tiep hom nayxổ số kiến thiết trực tiếpxổ số kq hôm nayso xo kq trực tuyenkết quả xổ số miền bắc trực tiếpxo so miền namxổ số miền nam trực tiếptrực tiếp xổ số hôm nayket wa xsKQ XOSOxoso onlinexo so truc tiep hom nayxsttso mien bac trong ngàyKQXS3Msố so mien bacdu doan xo so onlinedu doan cau loxổ số kenokqxs vnKQXOSOKQXS hôm naytrực tiếp kết quả xổ số ba miềncap lo dep nhat hom naysoi cầu chuẩn hôm nayso ket qua xo soXem kết quả xổ số nhanh nhấtSX3MIENXSMB chủ nhậtKQXSMNkết quả mở giải trực tuyếnGiờ vàng chốt số OnlineĐánh Đề Con Gìdò số miền namdò vé số hôm nayso mo so debach thủ lô đẹp nhất hôm naycầu đề hôm naykết quả xổ số kiến thiết toàn quốccau dep 88xsmb rong bach kimket qua xs 2023dự đoán xổ số hàng ngàyBạch thủ đề miền BắcSoi Cầu MB thần tàisoi cau vip 247soi cầu tốtsoi cầu miễn phísoi cau mb vipxsmb hom nayxs vietlottxsmn hôm naycầu lô đẹpthống kê lô kép xổ số miền Bắcquay thử xsmnxổ số thần tàiQuay thử XSMTxổ số chiều nayxo so mien nam hom nayweb đánh lô đề trực tuyến uy tínKQXS hôm nayxsmb ngày hôm nayXSMT chủ nhậtxổ số Power 6/55KQXS A trúng roycao thủ chốt sốbảng xổ số đặc biệtsoi cầu 247 vipsoi cầu wap 666Soi cầu miễn phí 888 VIPSoi Cau Chuan MBđộc thủ desố miền bắcthần tài cho sốKết quả xổ số thần tàiXem trực tiếp xổ sốXIN SỐ THẦN TÀI THỔ ĐỊACầu lô số đẹplô đẹp vip 24hsoi cầu miễn phí 888xổ số kiến thiết chiều nayXSMN thứ 7 hàng tuầnKết quả Xổ số Hồ Chí Minhnhà cái xổ số Việt NamXổ Số Đại PhátXổ số mới nhất Hôm Nayso xo mb hom nayxxmb88quay thu mbXo so Minh ChinhXS Minh Ngọc trực tiếp hôm nayXSMN 88XSTDxs than taixổ số UY TIN NHẤTxs vietlott 88SOI CẦU SIÊU CHUẨNSoiCauVietlô đẹp hôm nay vipket qua so xo hom naykqxsmb 30 ngàydự đoán xổ số 3 miềnSoi cầu 3 càng chuẩn xácbạch thủ lônuoi lo chuanbắt lô chuẩn theo ngàykq xo-solô 3 càngnuôi lô đề siêu vipcầu Lô Xiên XSMBđề về bao nhiêuSoi cầu x3xổ số kiến thiết ngày hôm nayquay thử xsmttruc tiep kết quả sxmntrực tiếp miền bắckết quả xổ số chấm vnbảng xs đặc biệt năm 2023soi cau xsmbxổ số hà nội hôm naysxmtxsmt hôm nayxs truc tiep mbketqua xo so onlinekqxs onlinexo số hôm nayXS3MTin xs hôm nayxsmn thu2XSMN hom nayxổ số miền bắc trực tiếp hôm naySO XOxsmbsxmn hôm nay188betlink188 xo sosoi cầu vip 88lô tô việtsoi lô việtXS247xs ba miềnchốt lô đẹp nhất hôm naychốt số xsmbCHƠI LÔ TÔsoi cau mn hom naychốt lô chuẩndu doan sxmtdự đoán xổ số onlinerồng bạch kim chốt 3 càng miễn phí hôm naythống kê lô gan miền bắcdàn đề lôCầu Kèo Đặc Biệtchốt cầu may mắnkết quả xổ số miền bắc hômSoi cầu vàng 777thẻ bài onlinedu doan mn 888soi cầu miền nam vipsoi cầu mt vipdàn de hôm nay7 cao thủ chốt sốsoi cau mien phi 7777 cao thủ chốt số nức tiếng3 càng miền bắcrồng bạch kim 777dàn de bất bạion newsddxsmn188betw88w88789bettf88sin88suvipsunwintf88five8812betsv88vn88Top 10 nhà cái uy tínsky88iwinlucky88nhacaisin88oxbetm88vn88w88789betiwinf8betrio66rio66lucky88oxbetvn88188bet789betMay-88five88one88sin88bk88xbetoxbetMU88188BETSV88RIO66ONBET88188betM88M88SV88Jun-68Jun-88one88iwinv9betw388OXBETw388w388onbetonbetonbetonbet88onbet88onbet88onbet88onbetonbetonbetonbetqh88mu88Nhà cái uy tínpog79vp777vp777vipbetvipbetuk88uk88typhu88typhu88tk88tk88sm66sm66me88me888live8live8livesm66me88win798livesm66me88win79pog79pog79vp777vp777uk88uk88tk88tk88luck8luck8kingbet86kingbet86k188k188hr99hr99123b8xbetvnvipbetsv66zbettaisunwin-vntyphu88vn138vwinvwinvi68ee881xbetrio66zbetvn138i9betvipfi88clubcf68onbet88ee88typhu88onbetonbetkhuyenmai12bet-moblie12betmoblietaimienphi247vi68clupcf68clupvipbeti9betqh88onb123onbefsoi cầunổ hũbắn cáđá gàđá gàgame bàicasinosoi cầuxóc đĩagame bàigiải mã giấc mơbầu cuaslot gamecasinonổ hủdàn đềBắn cácasinodàn đềnổ hũtài xỉuslot gamecasinobắn cáđá gàgame bàithể thaogame bàisoi cầukqsssoi cầucờ tướngbắn cágame bàixóc đĩaAG百家乐AG百家乐AG真人AG真人爱游戏华体会华体会im体育kok体育开云体育开云体育开云体育乐鱼体育乐鱼体育欧宝体育ob体育亚博体育亚博体育亚博体育亚博体育亚博体育亚博体育开云体育开云体育棋牌棋牌沙巴体育买球平台新葡京娱乐开云体育mu88qh88