Minden, amit a napelemes kocsibeállókról tudni érdemes

ápr 30, 2022Napelem felhasználása, Napelem működés

Mikor praktikus a napelemes kocsibeálló?

A napelemes kocsibeálló, azaz carport, nem egyenlő az elektromos töltőállomással. Bár akár tartozhat hozzá az is. Egy napelemes kocsibeállónak azonban a lényege az, hogy a nyitott autóbeálló tetejét használjuk a napelem modulok elhelyezésére. A carport egy felől védelmet biztosít az autónak, avagy autóknak, másfelől áramot is termel közben. Ezzel a kiegészítéssel nem csupán egy kocsibeállóval lesz gazdagabb a telked, hanem egy befektetéssel is, így maga a napelemes kocsibeálló sem csupán egy szükséges kiadás, hanem egy olyan összeg, ami fokozatosan megtérül. Emellett sok esetben azért is mérlegeljük megrendelőinkkel a carport lehetőségét, mert az épületnek nem megfelelő a tájolása, vagy a tetőn egyszerűen nincs elég hely a napelem moduloknak, esetleg jelentősebb kiadás és tetőerősítés nélkül nem volna megoldható a rögzítésük. Ezekben az esetekben egy carport praktikus megoldást jelent.

Emellett a kocsibeálló kialakítását kevesebb előírás és szabály köti, mint egy ház kialakítását – újépítésű beruházásoknál ez is könnyebbséget jelenthet. Ha pedig a ház esztétikai megjelenése miatt aggódsz, vagy nem a teljes háztartásod energiaigényét, csak az elektromos autó töltését szeretnéd fedezni, akkor is érdemes elgondolkodni egy napelemes kocsibeálló kialakításán.

 

Mik a napelemes kocsibeálló előnyei?

Összességében a carport rendkívül hatékony energiatermelő tud lenni, mivel a tetők dőlésszögét az ideális napenergia termelésnek megfelelően igazíthatjuk, és eleve úgy alakítjuk ki, hogy maximálisan kihasználhassuk a teret. Emellett ez kimondottan környezettudatos és gazdaságos helykihasználás, amit bátran hasznosíthatsz egy elektromos jármű töltőállomásaként, illetve a háztartás energiatermelésének kiváltására.

  1. Védi az autót

A napelemes kocsibeálló természetesen minden olyan funkciót ellát, amit egy klasszikus kocsibeálló is tenne. Védi autódat a jégeső okozta károktól, az UV behatásoktól, a kocsi nem lesz olyan könnyen saras, poros és koszos, nem hullik rá a falevél és hó. Ugyanakkor te is védve maradsz a ki-be szálláskor, megfelelő elhelyezéssel a házból is védve jutsz el az autóig, és akár nehéz csomagokkal sem kell az esőben sietni.

  1. Energiát termel

A carport tetőfelülete energiatermelésre is szolgál. Ebben az esetben nem arról van szó, hogy – mint egy ház tetőszerkezete esetében – zsindelyre, vagy korcolt lemezre készítünk tartóelemeket, és ezek segítségével rögzítjük megadott tájolások valamelyikén a napelem modulokat. A kocsibeálló teljes tetőfelülete “napelemből készül”, jobban mondva a teljes felületet napelem modulok fedik. A rögzítés és a vezetékek is rejtve maradnak, így egy egységes, letisztult látványt kapsz eredményül.

  1. Befektetés

Szemben a klasszikus fedett kocsibeállókkal, egy napelemes kocsibeálló nem csupán szükséges kiadás, hanem hosszútávú befektetés is. A megtermelt energiának hála a carport fokozatosan visszahozza az árát, de kimondottan igaz lehet ez, ha elektromos autót használunk. Egy napelem rendszer akár 35-40 évig üzemel, így a megvásárolt villanyautót akár 3-4 évtizedig is megújuló energia segítségével töltheted a saját otthonodban.

  1. Kiváló alternatíva a ház tetőszerkezete mellett

Számos olyan helyzettel találkoztunk már, ahol a telepítés helyszínén álló ingatlan nem alkalmas arra, hogy napelemet szereljünk rá. Lehet, hogy a tetőnek annyira kedvezőtlen a tájolása, hogy csak 50 év alatt hozná vissza az árát. Az is elképzelhető, hogy adott állapotában nem bírná a napelem modulok súlyterhelését, és a megerősítése túl nagy kiadást jelentene a megrendelőnek. Az ilyen helyzetekben érdemes a napelemes kocsibeálló lehetőségét megfontolni.

 

Hogyan készül nálunk egy napelemes kocsibeálló?

Klasszikus esetben a napelem modulokat a tető típusának megfelelő tartószerkezettel rögzítjük. A napelemes kocsibeálló esetében azonban speciális vízzáró profilt használunk, ami egyszerre vízszigetel, és küszöböli ki a hőtágulás hatásait is. Igényelhetsz fényzáró, avagy fényáteresztő tetőt is. Utóbbi esetben speciális napelem panelekre lesz szükség, illetve figyelembe kell vennünk a lehetőség felmérésekor azt is, hogy a carport mögött van-e olyan helység, amelynek megvilágításra van szüksége.

Eltérést jelent a klasszikus napelem telepítéstől az is, hogy maguk a napelem modulok mondhatni építőelemként funkcionálnak, ezért kiemelt szempontunk, hogy a vezetékeket esztétikusan elrejtsük, és lehetőleg láthatatlanul vezessük el. A napelemes kocsibeálló modulok minden vezetékét egyetlen gerinc kábelcsatornába vezetjük, és veled egyeztetve határozzuk meg, hol és milyen módon vezessük tovább az inverterig.

Maga a kocsibeálló váza készülhet fából, vagy fémből is, hogy a lehető leginkább illeszkedjen a te elképzeléseidhez, és a környezetébe is. Engedély nélkül jelenleg legfeljebb 2 férőhelyes, magáncélra használt napelemes kocsibeálló építhető.

 

Magánszemélyként miben nyújt neked segítséget a napelemes kocsibeálló?

Ami előnyre számíthatsz egy klasszikus fedett kocsibeálló kapcsán, arra egy napelemes kocsibeálló segítségével ugyanúgy számíthatsz. A carport azonban emellett befektetést is jelent, egy olyan környezettudatos kiadást, ami fokozatosan visszahozza az árát, és segít függetlenedned az energiaszolgáltatótól. Most ráadásul még szaldós elszámolásos szerződéssel csatlakoztathatod szolár rendszeredet a területi energiaszolgáltató rendszerébe, amely sokkal kedvezőbb feltételeket jelent, mint a nem sokára bevezetésre kerülő bruttós elszámolás. Ha szeretnéd felmérni, mennyi energiát tudnál termelni, és mekkora kiadást jelentene egy napelemes kocsibeálló kiépítése, szívesen segítünk! Keress minket bátran!

Legutóbbi cikkek

AJÁNLATKÉRŐ

Olvassa el az adatvédelmi tájékoztatót!

12 + 3 =

Kérj tőlünk ajánlatot még ma!